Szíriusz és a naprendszer

Száraz György Boldognapot blogján írt Pólusváltás és Tudatosság című cikkében arról, hogy Föld a Szíriusz A-val mozog szinkronban.

• Ezt leginkább az általa választott szóhasználat miatt tettem ide.

Noah Brosch Sirius Matters...

...című könyvében szintén említi a kapcsolatot, de nem a precesszióval kapcsolatosan. Lásd az idézetet fentebb medvéknél. Illetve ide is tehető:
Volt idő, hogy Szíriuszt nagyon is a Naprendszer tagjának minősítették:

In ancient Babylon, Sirius was sometimes lumped together with the planets. A document from the time of king Esarhaddon (681-668 BCE), a treaty with a Medianite king, starts with an astrological invocation of the planet-gods and of the territorial gods:
In the presence of the planets Jupiter, Venus, Saturn, Mercury, Mars, Sirius, and in the presence of Assur, Anu, Enlil, Ea, Sin, Shamash...
Sirius, therefore, took precedence, in this document, even before Shamash (the Sun) and Sin (the Moon), and was lumped together with Solar System objects.
—
Az ókori Babilonban a Szíriuszt néha egy kalap alá vették a bolygókkal. Egy Esarhaddon király (i. e. 681-668) idejéből származó dokumentum, egy medianita királlyal kötött szerződés, a bolygóistenek és a területi istenek asztrológiai megidézésével kezdődik:
A Jupiter, Vénusz, Szaturnusz, Merkúr, Mars, Szíriusz bolygók jelenlétében, valamint Assur, Anu, Enlil, Ea, Sin, Shamash...
A Szíriusz tehát ebben a dokumentumban még Shamash (a Nap) és Sin (a Hold) előtt is elsőbbséget kapott, és a Naprendszer objektumaival egy kalap alá került.

Hasonlóról szól Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című könyvében:

Pantaleon neve Pánét is megidézi, aki híveinek körében nem csupán egy kecskelábú, kecskeszarvú szatír volt, hanem – mint a neve is mutatja – maga a Mindenható, Mindentudó, Mindenek feletti. Említésre érdemes, hogy Pantaleon napja [július 27.] abba az időszakba esik, amikor a Szíriusz távol van, "halott": fénye belevész a Nap fényébe.

• Vesd össze ezt azzal, hogy az egy nappal korábban ünnepelt Szent Anna halálát július 26-ára tették és Annát Szíriusszal azonosítottuk, Szíriusz mint istenanya címnél is.

Az égbolt legfényesebb csillagát a késő antikvitás a "Nagy Pánnal" is azonosította, és mint nyolcadik, "tiszteletbeli" bolygót és a bolygók vezetőjét fölvette a planétaistenek sorába. Egykorú források szerint a "Nagy Pán halott!" kijelentés Tiberius császár idejében nem a pogányság végére vonatkozott, mint azt sokan hiszik, hanem arra, hogy a precesszió miatt a Szíriusz többé nem akkor kelt fel, amikor kellett volna, vagyis július végén, hogy a Nílus áradását jelezze.

• Paksi Zoltánnál Pán a Bak csillagkép megszemélyesítője. Ez ugyan ellentmond Jankovics Marcell fentebbi sorainak, de egyet is ért vele, hiszen a Szíriusz másik együttállása a Bak havában esedékes.

A mellékelt kép és az ahhoz fűzött magyarázat szerint a Nílus áradásáról van szó, de ahogy swastika címnél is (bővebben) szerepelt, nem zárható ki, hogy a női alak inkább a Vízöntő korszakra utal, azaz arra, hogy a Nagy Éves ciklusban ott indulunk meg felfelé.

Henry Kroll Cosmological Ice Ages című könyvében is van szó arról, hogy a csillagászok referenciapontnak veszik:

Existing data varies greatly because astronomers do not use a common reference point in space. Off hand, you would think they all would use our sun as a reference point but most of them don't. Instead, most of them use the Sirius binary star system because they know we are orbiting around it.
—
A meglévő adatok nagyon eltérőek, mivel a csillagászok nem használnak közös referenciapontot a térben. Kézenfekvő lenne azt hinni, hogy mindannyian a Napunkat használják referenciapontként, de a legtöbbjük nem ezt teszi. Ehelyett többségük a Szíriusz kettős csillagrendszert használja, mert tudják, hogy mi is körülötte keringünk.

• Neveket vagy valami bizonyítékot szolgáltathatott volna.

Száraz György nyilván a Walter Cruttenden által vezetett Binary Research Institute adatait taglaló internetes portálok és kutatók adatai alapján írta cikkjét.
A BRI még 2016-ban és utána is adott ki új információs csomagokat, tehát érdemes követni ténykedésüket.

Egy, a munkásságukat követő William Brown nevű blogger is írja:

Is there a candidate for binary revolution among the visible stars? Logically we could begin with the closest star to our own, which is Alpha Centauri. At a distance of 4.37 light years, it is the third brightest star and, as is common, it is itself a binary system.

Another star that shows evidence of being gravitationally bound within the system and is called Alpha Proxima. Alpha Proxima is 0.2 light years from Alpha Centauri AB, about 400 times the distance of Neptune's orbit from the Sun. This shows that a dual or poly star system does not have to necessarily be in close orbital interaction. However, Alpha Centauri lies at a declination of -60°, which is well out of the plane of the Solar System, and as such, has a near circumpolar motion in the sky.

A more suitable candidate would be a star closer to the plane of the Solar System, or celestial equator. Sirius meets this criteria, at a declination of -17°. It is also the brightest star in the night sky, three times brighter than Alpha Centauri and twice as bright as the next brightest star Canopus. Sirius is also the 5th closest system of stars to our own. More significant is the fact that The Sirius Research Group has been recording the position of Sirius for approximately 20[?] years now and has not recorded any measurable alteration in its location relative to the precession.
Celestial bodies in our Solar System show harmonic resonance with the Sirius system. Pluto and [the planet-sized Kuiper belt object named] Sedna^[1] are at an incline to the plane of the solar system of roughly 17°, the same as Sirius. Both have orbital periods of 250 years and 12,000 years, which are at 1:5 and 1:2 resonances with Sirius, respectively (12,000 years is roughly one half of the orbit of the Sun around Sirius, hence a 1:2 resonance).
—
Van-e a látható csillagok között kettősforgó-jelölt? Logikusan a hozzánk legközelebbi csillaggal kezdhetnénk, ami az Alfa Centauri. A 4,37 fényév távolságban ez a harmadik legfényesebb csillag, és ahogy az lenni szokott, maga is egy kettős rendszer.

Egy másik csillag, amely gravitációs kötődésre utaló jeleket mutat a rendszeren belül, és az Alpha Proxima nevet viseli. Az Alpha Proxima 0,2 fényévre van az Alpha Centauri AB-től, ami körülbelül 400-szor akkora távolság, mint a Neptunusz pályája a Naptól. Ez azt mutatja, hogy egy kettős vagy többszörös csillagrendszernek nem feltétlenül kell szoros keringési kölcsönhatásban állnia. Az Alpha Centauri azonban -60°-os deklinációban fekszik, ami jóval kívül esik a Naprendszer síkján, és mint ilyen, közel cirkumpoláris mozgást végez az égen.

Megfelelőbb jelölt lenne egy olyan csillag, amely közelebb van a Naprendszer síkjához vagy az égi egyenlítőhöz. A Szíriusz megfelel ennek a kritériumnak, -17°-os deklinációval. Emellett a legfényesebb csillag az éjszakai égbolton, háromszor fényesebb, mint az Alfa Centauri, és kétszer olyan fényes, mint a következő legfényesebb csillag, a Canopus. A Szíriusz az 5. legközelebbi csillagrendszer a miénkhez. Ennél is jelentősebb az a tény, hogy a Szíriusz Kutatócsoport már körülbelül 20[?] éve rögzíti a Szíriusz helyzetét, és a precesszióhoz viszonyított helyzetében semmilyen mérhető változást nem regisztrált.
Naprendszerünk égitestjei harmonikus rezonanciát mutatnak a Szíriusz rendszerrel. A Plútó és a Sedna^[1:1] nagyjából 17°-os dőlésszögben áll a Naprendszer síkjához képest, ugyanúgy, mint a Szíriusz. Mindkettőnek 250 éves és 12 000 éves keringési ideje van, ami 1:5, illetve 1:2 rezonancia a Szíriusszal (12 000 év nagyjából a Nap Szíriusz körüli keringési idejének a fele, tehát 1:2 rezonancia).

Ezeket a mérési adatokat Uwe Homann édesapja, Karl-Heinz kezdte el és halála után fia Uwe folytatta.

A Binary Research Institue döntő fontosságú tételének látszik, hogy a precesszió (nevű jelenség) nagymértékben nem változtatja meg Szíriusz helyét az égen, a többi csillaggal ellentétben. Nem véletlenül használták tehát az óegyiptomiak (és a dogonok) naptári célokra tehát (a Tejútoszlopok egyikeként is tetszelgő) Szíriuszt.

Jed Buchwald, professor of the history of science at Caltech, states:
"Sirius remains about the same distance from the equinoxes – and so from the solstices – throughout these many centuries, despite precession."

• Képet magyarázó szöveggel lásd Szíriusz heliakális kelése.

Az alábbi ábrák és magyarázatok William Brown-tól származnak:

The Helical rising of Sirius in the summer, showing how the Sun and Sirius become aligned along the horizon of the Earth as it rotates into the light of the Sun. Similarly, the Sun and Sirius are aligned in the winter as well, however, because Sirius is on the outside it appears directly above the Sun as it rises in the winter. This is the source of the Star of Bethlehem. It is the star Sirius.
The Solstice would occur at A, but because of the retrograde wobble of the axis (b), winter now occurs at C.
—
A Szíriusz nyári heliakus felkelése, amely megmutatja, hogyan igazodik a Nap és a Szíriusz a Föld horizontja mentén, ahogy a Föld a Nap fényébe forog. Hasonlóképpen, a Nap és a Szíriusz télen is egy vonalban van, azonban mivel a Szíriusz kívül van, közvetlenül a Nap fölött jelenik meg, amikor télen felkel. Ez a betlehemi csillag forrása. Ez a Szíriusz csillag.
A napforduló A-nál következne be, de a tengely retrográd billegése miatt (b) a tél most C-nél következik be.

• Lásd bal felső ábrát.

The wobble of the Earth's axis causes the seasons to occur at transient locations in the Earth's orbit during the cycle of the precession of the Zodiac. If the precession were due to the wobble, then Sirius would shift with the equatorial stars as well, and occur in a different season corresponding to the specific alignment.
—
A Föld tengelyének ingadozása miatt az évszakok a Föld pályájának átmeneti helyein, a Zodiákus precessziójának ciklusa alatt következnek be. Ha a precesszió az imbolygás miatt következne be, akkor a Szíriusz is elmozdulna az egyenlítői csillagokkal együtt, és a sajátos együttállásnak megfelelően más évszakban fordulna elő.

• Ez a jobb felső ábrához tartozik.

These inconsistencies are resolved in the new precessional paradigm.
First off, the seasons do not regress with the precession of the Zodiac. They remain fixed in their location relative to the Sun. But not loci-static in the orbital revolution around Sirius. That is, seasons occur at different positions relative to Sirius (see figure 6). However the Sun's revolution around Sirius is so eccentric and long that perturbations in the position of Sirius are not perceived until the Sun reaches apastron. Apastron is the point in a star's orbit where it is furthest from its orbital companion, this is intrinsic to the nature of elliptical orbits. As the Sun revolves around Sirius, the zodiacal constellations shift location and appear to have a retro-progressional movement across the sky over epochs of time.
The Sun orbits around Sirius, and as it does so the backdrop of stars forming the Zodiac constellations change location. However the location of these seasons occur at the same position within the Earth's orbit around the Sun.
—
Ezeket az ellentmondásokat az új precessziós paradigma feloldja.
Először is, az évszakok nem esnek vissza a Zodiákus precessziójával. A Naphoz viszonyított helyük állandó marad. De nem hely-statikusak a Szíriusz körüli keringésben. Vagyis az évszakok a Szíriuszhoz képest különböző pozíciókban fordulnak elő (lásd a 6. ábrát). A Nap Szíriusz körüli keringése azonban olyan excentrikus és hosszú, hogy a Szíriusz helyzetében bekövetkező perturbációkat nem érzékeljük, amíg a Nap el nem éri az apasztront. Az apasztron a csillag pályájának az a pontja, ahol a legtávolabb van a keringési kísérőjétől, ez az elliptikus pályák természetéből adódik. Ahogy a Nap a Szíriusz körül kering, az állatövi csillagképek helyét megváltoztatják, és úgy tűnik, hogy az égbolton az idők folyamán retroprogresszív mozgást végeznek.
A Nap a Szíriusz körül kering, és eközben az állatövi csillagképeket alkotó csillagok háttere megváltoztatja helyét. Azonban ezeknek az évszakoknak a helye a Föld Nap körüli pályáján belül ugyanazon a helyen fordul elő.

• Ez a bal alsó ábra, azaz figure 6 képszövege.

As the Sun passes through the apastron points approximately every 13,000 years, Sirius would indeed appear to have a precessional migration across the sky, until eventually the heliacal rising would occur in the winter (see figure 7). And this is fine, because it does not violate any historical recordings of the behavior of Sirius. In fact, a review of the highly advanced Babylonian astronomy shows that this was actually described.
—
Mivel a Nap körülbelül 13 000 évente halad át az apasztronpontokon, a Szíriusz valóban úgy tűnik, mintha precessziós vándorlással járna az égen, míg végül télen bekövetkezik a heliákus kelés (lásd a 7. ábrát). És ez rendben is van, mert nem sérti a Szíriusz viselkedésére vonatkozó történelmi feljegyzéseket. Sőt, a rendkívül fejlett babiloni csillagászat áttekintése azt mutatja, hogy ezt valóban leírták.

• A 7. ábrát lásd a jobb alsó képen.

A jobb alsó ábrához tartozó részben jól írja Nibiru-ról, hogy nem égitest neve, hanem jelzője és az égitest nem bolygó:

The term Nibiru is well known, and equally misunderstood. The Babylonians used it more as a descriptive term than a name representing a specific object. In Babylonian Astronomy it was used to describe a star – not a planet – as can be seen in the following examples from translations by Horowitz^[2]...
The Helical rising of Sirius as the Sun orbits it. Since the location of the solstices and the equinoxes are occurring at the same location within the Earth's orbit around the Sun, the helical rising is switched when the Sun reaches the opposite point in its orbit. He [Marduk in context] set fast the position of Nibiru to fix their [the stars] bounds."
"...let Nibiru be the holder of the crossing place of the heaven and of the earth."
...the red star which stands in the south after the gods of the night [the stars] have been finished, dividing the sky in half, this star is Nibiru, (i.e., Marduk)." (note it's a red star, and this is often how the Ancients described Sirius)
"Nibiru is his [Marduk's in context] star, which he made appear in the heavens ... The stars of heaven, let him [Nibiru] set their course; let him shepherd all the gods like sheep."

What can be seen clearly here is that the term Nibiru is being used to describe a star, that this star sets the course of the other stars, that is to say that it is the source of their precession, and that it is the crossing point.

It is my supposition that Nibiru is referred to as a "crossing point" because when the Sun passed apastron and began its opposite revolution, Sirius would cross the sky. Not only did this crossing of Sirius mark the turning point in the Sun's orbit, but also the turning point in the Yuga cycles.

The new Sun-Sirius system model satisfies the observational behavior of Sirius and the constellations of the zodiac as they regress throughout the great cycle of 26,000 years. There is no need to introduce a "wobble" in the Earth's axis, induced by the action of 9 other celestial bodies – a theory which is just a relic from a time when the motion of the Solar System was not yet conceived.

It would be sagacious not to place Sirius at the center of the Solar System, for in a fractal system there is no true center. The fractal nature of the Universe engenders its self-arrangement, or more apropos, the Universe is a holofractal graphic system. Therefore there are many nested orbital interactions, going out as far as the local cluster of galaxies, which themselves have a focal point.

This is nothing new. Previous civilizations understood celestial mechanics at an advanced level, and the mathematical precision of their astronomical observations is a testament to this. The reason why the Egyptians and many other civilizations of that era used Sirius as their marker for the passage of time is because they picked the most stable object as their reference point.

We choose the Sun as our reference point, and this is obviously highly inaccurate. Every 4 years a day has to be added to keep accurate time. But even Sirius was not accurate enough for the "Keeper's of Time", the Mayans. With their remarkably advanced astronomy they quickly detected the inaccuracies in using Sirius as a marker for the passage of time, and switched to an even more accurate cycle involving the Pleiades. There is however an even more stable reference point than the Pleiades and that is the Galactic centre, which from the perspective of our galaxy is the ultimate center of rotation.

And indeed the Mayan's chose the Galactic Center as a reference point to mark the passage of time, which is evident as the Mayan Long Count ends with the galactic alignment of the Solar System on December 21st 2012. Therefore, the idea that the Earth orbits the Sun, or that the Sun orbits Sirius, or that Sirius orbits Alcyone and that Alcyone orbits the Galactic Nucleus, is not revolutionary – it's just a rediscovery of lost knowledge.
—
A Nibiru kifejezés jól ismert, és ugyanilyen félreérthető. A babilóniaiak inkább leíró kifejezésként használták, mint egy konkrét objektumot jelölő névként. A babiloni csillagászatban egy csillag - és nem egy bolygó - leírására használták, amint az a Horowitz^[2:1] fordításaiból származó alábbi példákból is kiderül...
A Szíriusz helikális emelkedése a Nap körüli keringés során. Mivel a napfordulók és a napéjegyenlőségek helye a Föld Nap körüli pályáján belül ugyanazon a helyen történik, a spirális felkelés akkor változik, amikor a Nap a pályájának ellentétes pontját éri el. Ő [Marduk a kontextusban] gyorsan beállította a Nibiru helyzetét, hogy rögzítse a [csillagok] határait."
"...legyen a Nibiru az ég és a föld kereszteződésének a birtokosa. "
...a vörös csillag, amely délen áll, miután az éjszakai [a csillagok] istenei befejezték, kettéosztva az eget, ez a csillag a Nibiru, (azaz Marduk)." (jegyezzük meg, hogy ez egy vörös csillag, és a régiek gyakran így írták le a Szíriuszt)
"A Nibiru az ő [Marduk kontextusban] csillaga, amelyet ő jelenített meg az égen ... Az égi csillagok [Nibiru] irányt szabott nekik; ő pásztorolja az összes istent, mint a juhokat."

Itt világosan látható, hogy a Nibiru kifejezést egy csillag leírására használják, hogy ez a csillag határozza meg a többi csillag pályáját, azaz ő a precessziójuk forrása, és hogy ő a kereszteződési pont.

Feltételezésem szerint a Nibirut azért nevezik "keresztező pontnak", mert amikor a Nap áthalad az apasztronon és megkezdi ellentétes forgását, a Szíriusz keresztezné az égboltot. A Szíriusznak ez az átvonulása nem csak a Nap pályájának fordulópontját jelezte, hanem a Yuga-ciklusok fordulópontját is.

Az új Nap-Szíriusz rendszer modellje kielégíti a Szíriusz és az állatövi csillagképek megfigyelési viselkedését, ahogyan azok a 26 000 éves nagy ciklus során visszafejlődnek. Nincs szükség a Föld tengelyének "imbolygására", amelyet 9 másik égitest hatása idéz elő - ez az elmélet csak egy reliktum abból az időből, amikor még nem fogalmazták meg a Naprendszer mozgását.

Nem lenne bölcs dolog a Szíriuszt a Naprendszer középpontjába helyezni, mert egy fraktálrendszerben nincs igazi középpont. Az Univerzum fraktáltermészete hozza létre önrendeződését, vagy még találóbban, az Univerzum egy holofraktál grafikus rendszer. Ezért sok egymásba ágyazott pályahatás van, egészen a galaxisok helyi halmazáig, amelyeknek maguknak is van egy középpontjuk.

Ez nem újdonság. A korábbi civilizációk fejlett szinten értették az égi mechanikát, és csillagászati megfigyeléseik matematikai pontossága ezt bizonyítja. Az ok, amiért az egyiptomiak és sok más korabeli civilizáció a Szíriuszt használta az idő múlásának jelölésére, az az, hogy a legstabilabb objektumot választották referenciapontnak.

Mi a Napot választjuk referenciapontnak, és ez nyilvánvalóan nagyon pontatlan. Minden 4 évben egy napot kell hozzáadni a pontos idő megtartásához. De még a Szíriusz sem volt elég pontos az "idő őrzőinek", a majáknak. Figyelemre méltóan fejlett csillagászatukkal gyorsan felfedezték, hogy a Szíriusz használata az idő múlásának jelzésére pontatlan, és áttértek egy még pontosabb ciklusra, amelyben a Plejádok szerepelnek. Van azonban egy még a Plejádoknál is stabilabb referenciapont, ez pedig a Tejútközpont, amely a mi galaxisunk szempontjából a végső forgásközpont.

És valóban, a maják a Tejútközpontot választották referenciapontnak az idő múlásának jelölésére, ami nyilvánvaló, mivel a maják hosszú számlálása a Naprendszer galaktikus együttállásával ér véget 2012. december 21-én. Ezért az az elképzelés, hogy a Föld kering a Nap körül, vagy hogy a Nap kering a Szíriusz körül, vagy hogy a Szíriusz kering az Alcyone körül és hogy az Alcyone kering a Galaktikus Mag körül, nem forradalmi - ez csak egy elveszett tudás újrafelfedezése.

• Na ez az a rész, amivel viszont csínján kell bánni, Alcyone távolsága miatt is. Mindenesetre a babiloni-asszír ábrázolásokon sokszor szerepelnek hét pöttyel jelezve a Pleiadok. Gavin White Babylonian Star Lore című könyvében pedig azt írja, hogy a Mulapin-ban a Pleiadok kerültek a csillaglista élére, nem a Kos/Béres/Luhunga.

Maja naptár és kétféle idő cím/alcímnél kezdtünk el beszélni Valum Votan – Az élő prófécia című angolból magyarra Tibold Makk Szabina által fordított, az Ősi Gyökér 2008/2. sz. megjelent cikkéről. Aztán apocalypse és precesszió címnél szóltunk a 26000 éves, mayák által is ismert ciklusról.
Aztán amikor TMSZ az internetes New Age-s Alcyone csillaggal kapcsolatos, de nála némileg eltérő információt említi...

• E [26000 éves] ciklus ugyanakkor egybeesik azzal a 26000 éves kapcsolattal, melyben a Napunk megkerüli Alcyont, a 7 Nővér, a Pleiadok konstellációjának központi Csillagát.

...akkor ötlött fel, hogy 1) a precessziós ciklus a Naprendszer mozgására utal és 26000 évről beszélnek megint, 2) az Alcyone névben megvan a Kyon = Kutya, mely Szíriuszra utalhat (a Pleiadok generális iránya épp arrafelé is lenne). Nem lehetséges, hogy kettészedtek itt valamilyen információt?

Precesszió címnél szerepelt, hogy – a nyilván William Brown által is figyelt – Uwe Holmann nem kevesebbet állít, minthogy a sziderikus és tropikus/szoláris év közt nincs differencia! Szíriusz azért nem változtatja helyét, mert egyenesen az okozza a precessziót!
A sziderikus és tropikus napév hivatalosan terjesztett diszkrepanciájáról^[3] szóló elméletet cáfolja az idősebbik Homann fia, Uwe, ki megosztotta mindezt a Binary Research Institute-tal:

The scientific arguments presented here^[4] have conclusively proven that the time intervals of the tropical year and the sidereal year are indeed equivalent. It is has been mathematically verified that the mean time interval of 31,556,925.97474 s is Earth's true 360° orbit period, implying that the equinoctial points do NOT retrograde around the sun. Hence, we can no longer subscribe to the erroneous conclusion that the 'precession of Earth' is a scientific fact.
However, the gradual displacement of the equinoctial points relative to inertial space does require a scientific explanation. The observations and the research done by Karl-Heinz Homann suggest that our entire solar system is orbiting the Sirius system.

The mean time interval of the sidereal year, as measured with respect to Sirius is nearly identical (by less than one second) to the time interval of the tropical year. According to the theory of 'precession', a yearly time difference of about 1223s is supposed to occur between a sidereal year and the tropical year.

As we know, the revolution of Sirius B and Sirius A around their common center of gravity over a period of about 49 years proceeds in an almost vertical plane relative to the planetary plane of our solar system.
—
Az itt bemutatott tudományos érvek^[4:1] meggyőzően bizonyították, hogy a trópusi év és a sziderikus év időintervalluma valóban egyenértékű. Matematikailag igazolták, hogy a 31 556 925,97474s átlagos időintervallum a Föld valódi 360°-os keringési ideje, ami azt jelenti, hogy a napéjegyenlőségi pontok NEM retrográd módon keringenek a Nap körül. Ennélfogva többé nem csatlakozhatunk ahhoz a téves következtetéshez, hogy a "Föld precessziója" tudományos tény.
Az ekvinoktiális pontok fokozatos elmozdulása az inerciatérhez képest azonban tudományos magyarázatot igényel. A Karl-Heinz Homann által végzett megfigyelések és kutatások arra utalnak, hogy az egész Naprendszerünk a Szíriusz-rendszer körül kering.

A sziderikus év átlagos időintervalluma a Szíriuszhoz képest mérve majdnem azonos (kevesebb mint egy másodperccel) a trópusi év időintervallumával. A "precesszió" elmélete szerint a sziderikus év és a trópusi év között évente körülbelül 1223 másodperces időkülönbségnek kell lennie.

Mint tudjuk, a Szíriusz B és a Szíriusz A forgása a közös súlypontjuk körül mintegy 49 év alatt a Naprendszerünk bolygósíkjához képest majdnem függőleges síkban halad.

Úgy tűnik KHH számításai alapján, hogy 1989 koratavaszán (érdekes, mennyi minden történt akkor) állt együtt Szíriusz A, B és a Nap is:

Several major and minor fluctuations in sidereal time have occurred over certain periods throughout the years 1989 to 2000. For instance, a significant deviation from mean sidereal time occurred in the spring of 1989, when Sirius A, Sirius B and the Sun were in direct conjunction and Earth was still in the perihelion section of its orbit^[5].
—
A sziderikus idő több kisebb-nagyobb ingadozása történt bizonyos időszakokban az 1989 és 2000 közötti években. Például 1989 tavaszán, amikor a Szíriusz A, a Szíriusz B és a Nap közvetlen együttállásban állt, és a Föld még pályájának perihéliumi szakaszában volt, jelentős eltérés történt az átlagos sziderikus időtől^[5:1]. [BRI]

Erről Walter Cruttenden bővebben is ír:

Two other phenomena should be mentioned that took place during the conjunction of Sirius A, Sirius B and the Sun around the beginning of February to the end of March 1989, as the function of the time deviation entered from the negative into the positive range. During this time our outermost planet Pluto, whose revolution period of 248.421 years is exactly 5.0004 to 1 in relation to the Sirius B – Sirius A's orbit period of 49.68 years, went through the perihelion of its very eccentric orbit. On 23 March 1989 an 800 m long 'rock' came in strikingly close proximity to our earth at a speed of about 70.000 km/h. Missing our earth by only a few hours – thereby sparing us a gigantic catastrophe – it also went through its perihelion between sun and Sirius. Thanks to astronomers, who discovered it as it already disappeared again into the vastness of space, a major widespread panic was avoided. These celestial phenomena are not subject to plain coincidence, but are lawful celestial mechanical events. In fact, the Sirius system determines the second (empty) focus point, which is essential for the elliptic orbits of these and other celestial bodies in our solar system. Keep in mind that even our Earth has its perihelion around January 2, as it passes through the conjunction of Sun and Sirius each year.

Considering the direction and incline of the minor planet orbits it would appear that our solar system is being affected by the Sirius binary system. This system is equivalent to at least three solar masses. It is also the nearest star system where one of the companions is a white dwarf. Such stars are much denser than normal matter, meaning a teaspoonful of this dense matter would weigh about two tons. While there are other stars and star systems that are closer, none are as collectively heavy, and none contain a white dwarf. Consequently, the Sirius system makes the biggest dent in the local space/time fabric.
Homann's 20-year experiment, measuring the earth's daily rotation time relative to the star Sirius, detected changes in the earth's rotation period when Sirius B passed between Earth and Sirius A. If such a phenomenon can noticeably affect the earth's rotation, then it is logical to assume that the action of this nearby star system might also affect the entire solar system, especially the minor planets at the edge of the solar system.
—
Két további jelenséget kell megemlíteni, amelyek a Szíriusz A, Szíriusz B és a Nap 1989. február eleje és március vége körüli együttállása során történtek, mivel az időbeli eltérés függvénye a negatívból a pozitív tartományba lépett. Ez idő alatt legkülső bolygónk, a Plútó, amelynek 248,421 éves keringési ideje pontosan 5,0004:1 a Szíriusz B - Szíriusz A 49,68 éves keringési idejéhez képest, igen excentrikus pályájának perihéliumán ment keresztül. 1989. március 23-án egy 800 m hosszú "szikla" mintegy 70.000 km/h sebességgel feltűnően közel került Földünkhöz. Csak néhány órával kerülte el Földünket - megkímélve minket ezzel egy gigantikus katasztrófától -, de a Nap és a Szíriusz között is áthaladt a perihéliumán. Hála a csillagászoknak, akik akkor fedezték fel, amikor már ismét eltűnt az űr tágasságában, sikerült elkerülni a nagy, széleskörű pánikot. Ezek az égi jelenségek nem a puszta véletlennek vannak kitéve, hanem törvényszerű égi mechanikai események. A Szíriusz-rendszer ugyanis meghatározza a második (üres) fókuszpontot, amely elengedhetetlenül fontos az ilyen és más égitestek elliptikus pályájához a Naprendszerünkben. Ne feledjük, hogy még a mi Földünknek is január 2. körül van a perihéliuma, mivel minden évben áthalad a Nap és a Szíriusz együttállásán.

• Ezen adatok egy része szerepelt újév és Alcyone címszavaknál is.

A Nyilas-Ikrek tengely, Miscoatl, íj és a nyíl, valamint Csudaszarvas címnél is szereplő Giorgio de Santillana féle passzus jól mutatja, hogy a Szíriusz mennyire kötődik a naprendszerünkhöz:

A mellékelt, MISZ címnél is szereplő képet jól kiegészíti (az ott is szerepeltetett) Jankovics Marcelltől származó passzus:

Jézus ebben az összefüggésben a Nap, aki az égi kapukon áthalad. A metafora arra az ősi és általános felfogásra vezethető vissza, mely a Napot, a nappali világosságot az éj, az éjszakai és hajnali ég gyermekének tekinti, és aminek a szellemében a Hold, a Vénusz vagy a Szíriusz, hiába a Nap után legfényesebb égitestek, mint az éjszaka lámpásai az éjanyához tartoznak az ég hatalmas csillagfolyamával, a Tejúttal együtt. (Vénusz a legtöbb nép képzeletvilágában "szembenáll", "harcol" a Nappal, hiszen napkeltével veszti el a fényét és napnyugtával nyeri vissza. Mondhatnók, felváltva élnek, halnak. Jézus és Mária vonatkozásában ez a kontraszt visszafogottan, árnyaltan fejeződik ki a Születés, Pietá és Mária elszenderülése ábrázolásokon.) A nyári napforduló körüli Szűzanya-szimbolika ezért kap a szokásosnál nagyobb hangsúlyt. Ekkor halad át ugyanis a Nap a Tejúton, akit a görögök a nagy Fehér Istennővel, a Nap és a Hold szülőjével azonosítottak (ld. "fehér rózsa, Mária"), hasonlóképpen az egyiptomiak. Ekkor áll együtt a Szíriusszal, s történik mindez a "nőies" Rák jegy uralma alatt, mely a Hold jelképes "otthona". - Egyiptomban a Szíriusz heliakus kelése a Nílus áradásának kezdetét jelezte. A várva várt eseményt méltó módon ünnepelték meg. Ez volt Egyiptomban az újév napja (júl. 19.), amelyen Szíriusz és a Nap a nászát ülte. (Egyesülésük a Földről nézve a valóságban is végbemegy; a hajnali égen fölragyogó csillag fénye beleolvad a kelő Nap vakító sugaraiba.) Az eseményt elbeszélő mítoszt az ünnepen el is játszották. A denderai Hathor templomban Szíriuszt Hathor-Ízisz, a Napot Hórusz személyesítette meg. (A Nap és csillag vagy csillagzat együttállása nemcsak egyesülést, hanem azonosulást is jelenthetett, így lesz a Kos csillagkép a rajta áthaladó Nap fényében aranygyapjas kos, az Orion a feje fölé érkező Napnak köszönhetően naphérosz, a Tejutat keresztező Nap a világfán termő aranyalma.)

Jankovics Marcell passzusa Szíriusz és a medvék címnél is szerepelt:

Lászlót az ének csillagként köszönti ("Csillagok közt fényességes csillag"), hogy felmagasztalásának közvetlen oka egy Nappal együtt delelő csillag, mely csillag az időpont (1192. június 27.) ismeretében csak az Orionnak vagy valamely szomszédos csillagképnek a fényes csillaga, leginkább a Szíriusz lehetett, amit a pápai küldöttek éppen láthattak is volna^[6], ha akkor napfogyatkozás sötétíti el az eget. Ez azonban nem szükségszerű. Elég az, s ez egészen bizonyos, hogy jártasak voltak a csillagászatban, tudták tehát, hogy a mondott időben mely csillagok között tartózkodik a Nap, továbbá azt is, hogy a szentté avatásnak naptári-csillagászati feltételei vannak – így kívánta a korszellem (meg a nálunk még eleven pogány gondolkodásmód). Csakis tudatos program lehetett, hogy "Mithrast" csináltak belőle. (Leghíresebb legendájának elemzéséből ugyanerre a következtetésre jutunk. Szent László és a leányszöktető kun legendájának falképciklusban megörökített képsora a világosság és a sötétség küzdelmét jeleníti meg.)

Mithra és a bika címnél szerepelt legutóbb:
Mithra címnél már szerepelt (a folyamatosan Szíriuszt is elővevő) WC sora, miszerint Mithranak köze kell lennie a precesszióhoz, vagy azt kiváltó okhoz (egy helyen John M. Jenkins is írja:

Mithras is celebrated as the high deity or demiurge who turns the wheel of precession.
—
Mithrászt főistenség vagy démiurgoszként ünneplik, aki a precesszió kerekét forgatja.

John Major Jenkins Galactic Alignment...

...című könyvének 106-107. oldalain nemcsak Szíriuszt, hanem egy hyperkozmikus Napot a Bak jegyben is érint (ami ugye stimmelne is, lásd még Stellarium képet is alant):

Secret teachings within Mithraism might have been about the end of the previous Golden Age, long ago, and the impending dawn of a new one. The grades of Mithraic initiation led the seeker through the seven planetary spheres to the abode of Pater (Saturn), associated with Capricorn. Beyond the seventh level, a secret teaching reveals an eighth "house" where the Hypercosmic Sun was located^[7], accessed through a celestial doorway that appeared when the Sun was in Capricorn.
—
A mithraizmuson belüli titkos tanítások a régmúlt aranykor végéről és egy új korszak közelgő hajnaláról szólhattak. A mithrai beavatás fokozatai a hét bolygószférán keresztül vezették a keresőt a Bakhoz kapcsolódó Pater (Szaturnusz) lakhelyére. A hetedik szinten túl egy titkos tanítás felfed egy nyolcadik "házat", ahol a hiperkozmikus Nap tartózkodott^[7:1], és ahová egy égi kapun keresztül lehetett bejutni, amely akkor jelent meg, amikor a Nap a Bakban állt.

Ezzel a hyperkozmikus Nappal kapcsolatban írja:

David Ulansey, "Mithras and the Hypercosmic Sun," in Hinnells, Studies in Mithraism; also posted on Ulansey's Web site: www.well.com/user/davidu/
The existence of two suns in the Platonic tradition (one visible and one hypercosmic) is derived from the Chaldaean Oracles, a collection of enigmatic writings from the second century A.D. The Hypercosmic Sun is accessed through the galactic gateway between Sagittarius and Scorpio, strongly suggesting that the Galactic Center is behind this ancient cosmoconception.
—
David Ulansey, "Mithras and the Hypercosmic Sun", in Hinnells, Studies in Mithraism; Ulansey honlapján is megtalálható: www.well.com/user/davidu/.
A két nap létezése a platóni hagyományban (egy látható és egy hiperkozmikus) a káldeus orákulumokból származik, egy rejtélyes írások gyűjteményéből a Kr. u. II. századból. A hiperkozmikus Napot a Nyilas és a Skorpió közötti galaktikus kapun keresztül lehet elérni, ami erősen arra utal, hogy a Tejútközpont áll ezen ősi kozmokoncepció mögött.

• Az ottani ábrán szereplő kutyát is (melyet Ulansey az égi egyenlítőn lévő Kis Kutyával azonosított) Szíriusszal hozzák kapcsolatba.

As Ulansey points out, the Pleiades are located precisely where the dagger slays the bull (see fig. 8.3). What can we make of this? First off, it identifies the Pleiades as a significant pole in the Mithraic tauroctony, associated with the Taurean gateway that leads the soul into manifestation (genesis). We have already described how the Pleiades are the general marker of the Galactic Anticenter. Now, the dog in the tauroctony represents Sirius, and he is lunging wildly at the wound that locates the Pleiades. Significantly, Sirius is on the same meridian as the Galactic Anticenter - that is, it passes through the southern meridian at the same time as the Galactic Anticenter, although it is lower in altitude.
—
Ahogy Ulansey rámutat, a Plejádok pontosan ott helyezkednek el, ahol a tőr megöli a bikát (lásd a 8.3. ábrát). Mit tudunk ebből levonni? Először is, azonosítja a Plejádokat, mint a mitrai taurokton egyik jelentős pólusát, amely a tauriai kapuhoz kapcsolódik, amely a lelket a megnyilvánulásba (genezisbe) vezeti. Már leírtuk, hogy a Plejádok a Galaktikus Anticentrum általános jelölője. Most a tauroktóniában a kutya a Szíriuszt jelképezi, és vadul nekivág a Plejádokat lokalizáló sebnek. Jelzésértékű, hogy a Szíriusz ugyanazon a meridiánon van, mint a Galaktikus Anticentrum – vagyis a déli meridiánon ugyanabban az időben halad át, mint a Galaktikus Anticentrum, bár alacsonyabb magasságban van.

John M. Jenkins könyvének 115.oldalán írja (tánc és Kundalini címnél is szerepelt):

• Erre én is gondoltam, hogy mi van, ha csak marker, azaz jelzőcsillag Szíriusz és semmi egyéb, viszont mind a Szíriusz, mind a Pleiadok az ellentétes irányban vannak, sőt, Alcyone-nál szereplő adatok ezeket össze is kötik.

A legutolsó mellékelt kép a Napunk bináris rendszerben címnél felvetődött témáról szól: mi volna, ha másképp fognánk fel Szíriusz áldásos tevékenységét.

Lásd még Szíriusz mozgása.

Lábjegyzetek